A vészhelyzettől a kérésekig: egyablakos szolgáltatóvá válás

Az otthonuk az, ahol az ügyfeleknek szükségük van az azonnali támogatásra, és egyben el is várják azt, ha valami rosszul sül el (vízszivárgás, zárproblémák, elromlott bojler stb.). Hozzá tudunk járulni ügyfeleink nyugalmával azzal, hogy segítséget nyújtunk nekik vészhelyzetben, illetve mindennapi szükségleteik során, nem csak az otthonukat és ingóságaikat illetően, de azoknak az embereknek is, akik az otthonukban élnek és dolgoznak.
Segítünk Önnek biztosítani az otthon kényelmét és biztonságát ügyfelei számára a hét minden napján és a nap 24 órájában elérhető szolgáltatásunk segítségével.
Az ügyfelek/partnerek választhatnak a biztosítási termékek vagy a használatalapú díjfizetés között.

couple in a kitchen

2020. óta az otthoni szolgáltatások az elsődlegesek az ügyfelek számára

A jelenlegi környezetben az emberek sok időt töltenek az otthonukban (munka, nyugdíj stb.) és az otthoni szolgáltatások fogyasztása jelentősen növekszik. Aktív befektetéseket hajtottunk végre annak érdekében, hogy minden körülmények között biztosítani tudjuk ügyfeleinknek az otthoni szolgáltatásokat.

·         Egy gazdag és átfogó értékkínálat a vészhelyzettől kezdve a mindennapi otthoni szolgáltatásokig

·         Akkreditált mesteremberek megbízható hálózata

·         A legmodernebb, a hét minden napján és a nap 24 órájában elérhető szolgáltatás

Otthoni szolgáltatáskínálatunk tartalmazza a fűtést, bojlert, vízvezeték-szerelést, gázszerelést és elektromosságot, illetve az olyan új, innovatív szolgáltatásokat, mint a napelem-segítség, elektromos járművek töltőállomásának telepítése vagy a lerobbanás esetén történő segítségnyújtás.

home woman working

Maradjon egy lépéssel a változó világ előtt

Az új, távoli munkavégzés és összekapcsolt dolgok (érzékelők, okoshangszórók) fejlődésével az ügyfeleknek a mai világban terjedő szükségletekkel kell szembenézniük (otthoni jólét, energiakezelés, zöld-környezetbarát termékek/megoldások stb.). Az elvárások nagyobbak, mint valaha. Úttörők vagyunk a mai, gyorsan változó világban, és teljesen automatizáld és digitalizált megoldásokat alakítunk ki, amelyek megfelelnek az ügyfelek elvárásainak és elősegítik hűségüket.
A DNS-ünkben van, hogy megfeleljünk az ügyfelek új elvárásainak az innovatív és gazdag értékkínálatunkkal.

A kiváló minőségű vészhelyzeti és kényelmi szolgáltatások ötvözése

A hét minden napján és a nap 24 órájában elérhető szolgáltatást kínálunk ügyfeleinek, hogy kielégítsük növekvő igényeiket.

Az innováció alkalmazása az ügyfélcentrikus megoldások kidolgozása érdekében

  • Az új ügyfélelvárásokra egyszerűsített, személyreszabott és zökkenőmentes élményekkel válaszolunk.
  • Digitalizált és automatizált megoldásokat biztosítunk, hogy csúcskategóriás, a hét minden napján és a nap 24 órájában elérhető szolgáltatást tudjunk nyújtani.
  • Folyamatosan bővítjük vészhelyzeti és nem vészhelyzeti megoldásainkat, hogy biztosítani tudjuk az ügyfelek minden helyzetben történő kiszolgálását.
  • A képességeink rugalmas lehetőséget biztosítanak arra, hogy olyan új szolgáltatásokat dolgozzunk ki, amelyek elvárhatnak az ügyfelek.
  • Az „Egy AXA” és „Az ügyfél az első” irányelveinkkel összhangban úgy tervezzük meg szolgáltatásainkat, hogy azok egyszerűek, gyorsak és intuitívak legyenek.

Készen áll a kezdésre?

Legyen Ön szolgáltató, bróker vagy nemzetközi vállalat, mi kielégítjük ügyfele háztartásának igényeit.