A globális kiterjedés ötvözése a jelentős helyi erőforrásokkal és szakértelemmel

A koronavírus által okozott egészségügyi válság megváltoztatta a vállalatok módszereit a nemzetközi gazdálkodás terén. Az emberek világszerte nagyobb kockázatot látnak eszközeik, egészségük és pénzügyi helyzetük sérülékenységében. Az „Új normálisban” támaszkodhat globális hálózataira és biztosíthatja őket, ezzel pedig ügyfélhűséget építhet és elérheti üzleti céljait.

Segítségnyújtás és védelmi megoldások vezető szolgáltatója vagyunk több, mint 9000 munkavállalóval és több tízezer hálózati szolgáltatóval. A nemzetközi gazdálkodási megoldások implementációja terén szerzett tapasztalatunk és a helyi piacok rendkívül alapos ismerete támogatja a helyi szakértelmet és biztonságot. Ez egy szilárd alapot biztosít számunkra az üzleti partnereink megsegítésére, és arra, hogy védelmet biztosítsunk az ügyfeleiknek – ami szükséges, amikor szükséges.

map

Globális tudás és rugalmasság a helyi kihívások kezelésére  

A nemzetközi jelenlétünknek hála sok különböző helyi piaccal közvetlen kapcsolatban állunk. Ez azt jelenti, hogy mozgósítani tudjuk helyi csapatainkat, hogy partnereinkkel közösen dolgozzunk ki megoldásokat. Együtt dolgozunk Önnel azért, hogy az ügyfelei elvárásaira testreszabott, innovatív megoldásokat találjunk a katalógus alapján, ami több, mint 40 olyan megoldáscsaládot tartalmaz, amit már bevezettünk partnereink esetén, és amelyek 7 fő kategóriát fednek le: autóipar és mobilitás, lakhatás, utazás, fogyasztói elektronikai cikkek, egészség, jogvédelem, hitelbiztosítás és bevételvédelem.  

team work

Válasz az ügyfelek védelmi igényeire a helyi piacokon

A vállalkozásunk európai központjából gyorsan terjeszkedtünk az ázsiai-csendes-óceáni régióban és Latin Amerikában. Az országszintű, helyi tudással rendelkező csapatainkon keresztül olyan programokat fejlesztünk ki, amelyek a különböző területek sajátos igényeire koncentrálnak. 

Woman teleconsultation

Könnyű hozzáférés egészségügyi szakemberekhez szöveges üzenetek vagy telefon útján 

Angel a franciaországi személyi asszisztensi szolgáltatásunk, amely hozzáférést biztosít az ügyfeleknek egy multidiszciplináris csapathoz, amelyek válaszokat adnak az egészséggel és jóléttel kapcsolatos kérdésekre. Nővérek, orvosok, gondozók, szociális gondozók, dietetikusok és pszichológusok érhetőek el szöveges üzenetben vagy telefonon, bizalmas beszélgetéseket folytathat velük. Végigkalauzolják az ügyfelet az egészségügyi rendszeren, hogy megtalálják a megfelelő megoldást: válaszolnak a mindennapi egészségügyi kérdéseire, és tudnak helyi egészségügyi szakembereket és létesítményeket is ajánlani. Mindössze két hónappal az elindítása után Angelnek már 20 000 felhasználója van: ezek 70%-a az élő csevegés funkciót használja, az elégedettségi szint pedig 5-ös skálán 4,6. 

Docteur with patients

Az egészségügy előremozdítása világszinten

Nemzetközi jelenlétünknek hála az egész világon innovatívak tudunk lenni, beleértve a fejlődő piacokat is, ahol  minimalizálni tudjuk a nem megfelelő egészségügy hatásait. Néhány országban például az alapvető társadalombiztosítás nem elégíti ki a polgárok igényeit, akiknek még a felírt gyógyszereket sem térítik meg. A gyógyszertárak gyakran fontos szerepet játszanak az egészségügyben az ilyen országok városaiban. Ez az oka annak, hogy az egyik latin-amerikai országban kifejlesztettünk egy olyan, gyógyszertárak által kínált szolgáltatást, amely egy kártyát ad a felhasználóknak, amivel egy havidíj ellenében különböző orvosi szolgáltatásokhoz tudnak hozzáférni az egész családjuk számára. Ez lehetővé teszi, hogy a társadalom szélesebb rétege férjen hozzá jobban az egészségügyi szolgáltatásokhoz, míg a partnergyógyszertáraink elnyerik ügyfeleik hűségét az innovatív és hozzáférhető szolgáltatás kínálatával. 

Man with laggage

Új megoldások az üzleti és szabadidős utazások biztosítására

A koronavírus-világjárvány előtérbe helyezte az egészséget az embereket érintő utazási aggályok tekintetében, különösen az üzleti utat esetében. A légi közlekedést választó utazók megnyugtatása érdekében új utazási orvosi ellátást kínálunk.  Például az Etihad Airways légitársaság Covid-19 Global Wellness biztosítása fedezte az orvosi kezelés és a karantén költségeit abban az esetben, ha a koronavírust az Egyesült Arab Emírségekbe tartó utazástól számított 31 napon belül diagnosztizálták. A biztosítás maximum 15 000 euró orvosi költséget, illetve napi 100 euró karanténdíjat fedezett, maximum 14 napig.

Piaci információkra épített ajánlatok

A piaci szakértelmünkre és a helyi csapataink által összegyűjtött adatokra támaszkodunk, beleértve a szakosodott irányítóközpontjainkat is, hogy olyan innovatív megoldásokat hozzunk létre, amelyek olyan megoldásokat biztosítanak ügyfeleinek, amilyenre szükségük van, és amikor szükségük van rá.

Az AXA Partners vezérigazgatója

Marie-Louise Elhabre

Az AXA Partners vezérigazgatója

Folyamatosan az ügyfeleink elégedettségére, örömére koncentrálunk, tehetjük ezt azért, mert legnagyobb értékünknek a folyamatos technikai innovációt és a kollégáinkkal való együttműködést tekintjük. A hitvallásunk szerint,folyamatosan -lehetőség szerint - elektronikus módon támogatjuk azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. 

Készen áll a kezdésre?

Szeretne olyan megoldásokat találni, amelyek megfelelnek a védelemmel kapcsolatos igényeinek?
Legyen Ön szolgáltató, bróker vagy vállalat, mi kielégítjük ügyfelei védelmi igényeit.